2013. november 22., péntek

Szemünk fénye 3.

Tus vonal húzása sokaknak mumus, pedig szépen keretezi, kiemeli a szemet.
Érdemes hát megtanulni, hogyan is csináld!

Néhány tipp:

Nem kell feltétlenül teljesen a belső szemzugtól indítani a szemceruza, vagy tus vonalát. Ha egy kicsit a belső részt nyitva hagyod, tekinteted is nyitottabb, fiatalosabb lesz. Különösen igaz ez a közel ülő szemek esetében. Azonban, ha szemeid egymástól távolabb helyezkednek el, kifejezetten előnyös, ha az egészen belülről indított vonallal összébb húzod őket.
Ha teljesen bentről indítod a vonalat, időről-időre érdemes a tükörbe nézni, ugyanis a festék elmászhat a  szemzug belsejébe, és az bizony csúnya, óvatosan töröld ki, nehogy szétkend a smink többi részét.
A tus vonal határozott, éles vonal, míg a szemceruza elsatírozva árnyaltabb, átmenetes hatást kelt, ráadásul, ha elrontod, könnyebben korrigálható.
A szemed keretező tus, vagy ceruza színe mindig a szemed színéhez igazodjon, vagy annál sötétebb legyen, a vonal lehet egészen vékony, csak a szem vonalát követő, vagy kifelé kissé vastagodó, a végén enyhén felfelé kunkorodó, vagy egyenesen szélesedő, amitől szemed macskás, igéző, csábító lesz. Fontos, hogy a vonalat ne húzd sokkal tovább a szemed sarkánál, különben pillantásod vaddá, félreérthetővé, ízléstelenné válik.
Tussal nem egyszerű szép, ráadásul vékony, mindkét szemre ugyanolyan vastagságú vonalat húzni, szükség van némi gyakorlásra.
Ha még nem vagy gyakorlott, olyan tus ecsetet válassz, aminek a nyele hosszú, az ecset része viszont rövid, ezzel könnyebb. Az ecsetről szedd le a felesleges festéket, indítsd el közvetlenül a pilláid tövében, vékonyan a vonalat, ha szeretnéd kifelé vastagítani, így könnyebb lesz megrajzolni.
Ha ezzel megvagy, várj egy kicsit, míg a festék megszárad, majd szempillaspirállal tedd még vonzóbbá tekintetedet.

Nincsenek megjegyzések: