2015. február 8., vasárnap

Szempillaspirál

Szemünk környéke igen érzékeny, különös ápolást, odafigyelést igényel, könnyen belemegy bármilyen szennyeződés, ami komoly szemproblémákat okozhat.
Éppen ezért itt különösen fontos, hogy krémünk, sminkszerünk ne tartalmazzon semmiféle káros, mesterséges anyagot,csak természetes összetevőkből álljon. Persze bármelyik természetes összetevőre érzékenyek lehetünk, ezt ki kell tapasztalni, az allergizáló összetevőt kerülni. Ez ugyanúgy igaz az olajokra, vajakra, kozmetikai pigmentekre, illetve az egyéb összetevőkre.
Találkoztam olyan Hölggyel, akinek egy bizonyos márkájú szemceruzának az egyik szín változata nagyon csúnya szemgyulladást okozott, míg a másik szín nem. Itt valószínűleg a pigment okozta a problémát,hiszen azonkívül minden összetevő ugyanaz volt a termékben, ugyanolyan arányban.
Ha szem környékén használatos dekorkozmetikumot vásárolsz, kizárólag tiszta, káros összetevő nélkülit válassz, még akkor is, ha igen borsos az ára. Nem éri meg kockáztatni.
VAGY:
Akár elkészítheted Magad is, igazán egyszerű, a problémát max. a nagyon kevés mennyiség elkészítése okozhat, illetve a megfelelő tároló edény, hogy ne száradjon ki.
Én most erre a célra egy régi spirál tégelyt használtam, nagyon nehéz volt kimosni, de fertőtlenítettem is. Azért nem lehetetlen a mutatvány.
Nem vízálló, nem száradt ki (kb. egy hete csináltam), nem kenődik, de azért vigyáztam, hogy ne ázzon le a hóesésben.

És akkor jöjjön végre a recept:

Hozzávalók:

4 rész aloe vera gél
2 rész olaj (ricinus, és/vagy kókusz)
1 rész kozmetikai pigment
1/2 rész méhviasz

Elkészítése:

Vízgőz fölött olvaszd egybe a méhviaszt, és az olajat, ha majd alaposan dolgozd össze a langyosított aloe verával. A kozmetikai pigmentet fokozatosan szórd hozzá, folytasd a keverést kihűlésig, majd töltsd tégelybe.

Tipp:

A kozmetikai pigmentet diszpergálás előtt mozsárban porítsd össze alaposan.
A kis mennyiségre való tekintettel a méhviaszt reszelve, vagy a pasztillát egészen apróra vagdosva mérd ki, tejhabosítóval keverd.
A ricinus,és a kókuszolaj ápolja, a méhviasz védőrétegként fedi pilláidat, és az emulgátor szerepét is betölti.
Kisméretű fecskendővel egyszerűbben áttölthető a tartályba az elkészült spirál. Ha nincs, megteszi egy zacskó is, nagyon pici lyukat vágj rajta, lassan, óvatosan töltsd át.
Két rétegben kend szempilláidra, cikk-cakk mozdulatokkal, így a pillák nem ragadnak össze.